Gondolj bele, mennyivel kellemesebb sokszor az elképzelt világ, mint a valóság!

2010. november 27., szombat

ez a hét.

eszméletlen volt! végre jóba lettem az egész osztállyal erre pár ember megint mint mindig összeugrasztott mindenkit! küssz!na mind1 most nem is az a lényeg nem erről akarok mesélni hanem a csütörtöki napról. reggel suliba már alig vártam hogy végre 1 óra legyen! és eljött. go Tapolca dórival fogorvoshoz. szegénykém nagyon félt és rosszul is lett de már jolvan hál istennek :D nagyon szeretem na ott vagyunk Tapolcán és olyan jó volt voltam dóriéknál akkor vettem fülbevalót. szóval összefoglalva nagyon jó volt a csütörtöki napom és anyukájának köszönöm a sok mindent amit kaptam :) péntek! 14:00-kor buszmegállóba szétfagytam kikyvel. és eljött végre a 14:10 jött a buszom! elbúcsúztam kikytől felszálltam! elaludtam! Devecsernél lemosták a busz oldaláról az iszapot erre az a buzi felveretett az ablakra a  vizet én meg felkeltem és úgy megijedtem! utána már nem is tudtam visszaaludni. megérkeztünk pápára! gyorsan le a buszról át a másik oldalra várni a következő buszt. 15:22 és 30-kor indul a pályaudvarról kurva jó! megfagytam enyhén! hazaértem végre! alfie nagyon örült nekem :) kipakoltam felöltöztem rohanás a buszra. oké fenn vagyok keresem a vivit és megvan! a leszálltunk a Kiliánon és lelkeztünk sétálni a mező felé. beértünk jegyemet el se kérték. A betti VOLT A LEGSZEBB szegénykém nem ért el helyezést és a vivi se de az én szemembe akkor is ők voltak a LEGSZEBBEK :) a mai nap uncsi volt! 2 vodkát megittam keresztanyáméknál de szarvolt! nem a vodka hanem ez az egész buli! holnap vissza koleszba! egyre jobb. némó kijön elém :) már rég láttam a kismajmot :)

2010. november 20., szombat

érdekes.

hivatalosan is kimondhatom hogy nincs legjobb barátnőm! kurvaszar leírni de ez van. valahogy éreztem hogy ez be fog következni.. és hát most megtörtént... valahogy nem tudok sírni miatta.. egy azért mert nem az én hibámból mentünk szét.. kettő meg azért mert már nincs könnyem amit kisírhatnék. iszonyat érzés hogy a helyembe lépet holmi riherongy. de hát ez se volt véletlen ennek is van valami oka.. csak még nem tudom hogy mi. de én soha nem fogom őt elfelejteni mert életembe nem volt még úgy igazán legjobb barátnőm! lehet erre azt mondani hogy ő az első. és mindig hitegettem hogy mi nem olyanok vagyunk mint a többi barátnő hogyha a másik kicsit messze van nem vesznek össze és nem lép senki a helyébe és nem felejti el... de rájöttem hogy mi is épp ugyanolyanok voltunk mint a többi.. most már te is olyan vagy mint egy jó barát.. de azért köszönöm azt a 3évet veled és sajnálom hogy nem lett belőle több :(  llbb (törött szív)


ez a hét valami eszméletlen jó volt. főleg a kedd,szerda és a csütörtök este :D annyit röhögtünk. szeretem az 1-es szobát és örülök hogy úgy döntöttem hogy átköltözök hozzájuk még 2 hónappal ezelőtt. és nem is fogom megbánni SOHA :) néha még ha veszekedünk is akkor is tudjátok hogy szeretlek titeket és örülök hogy nektek elmondhatok mindent és megértetek és tanácsokat adtok és azt hiszem hogy megfogadom őket és ha szóba jön az hogy összejövünk összejövök vele és nem fog érdekelni ki utál meg meg ki nem :) mert én azt hiszem szeretem :o és Fdóri örülök hogy ilyen jóba lettünk. remélem hogy a téli szünetbe akkor tényleg az lesz amit megbeszéltünk mert nagyon jó lenne :)


hiányoztok!

2010. november 13., szombat

♥?!

csütörötök-ön nyíltnap volt és megkértek hogy énis vezessem a 8.osokat nagyon jó volt. és az a gyerek. kabbe. :D kurvahelyes. remélem jövőre idejössz kis bmx-es majom ♥

eljött a péntek végre haza! beértem pápára leszállok a buszról sehol senki. kurvajó.erre elindulok a Petőfi felé és egyszer csak azt hallom hogy valamelyik böszme kiabálja hogy "mivan mááá" és rögtön elkezdtem örülni mert tudtam hogy a jakab az és ott volt vele a némó is.. és akkor lementünk a Petőfibe szecskaavatóra találkoztam bettikével :) meg meg erikkel meg ábellel meg zolival meg mindenkivel... rég láttam már őket.! és akkor ott elbaromkodtunk meg minden... a kiskurva milyen féltékeny lett :D azért tudunk valamit betti ;)aztán betti hazamegy! mi meg le parkba de az utazóm a suliba maradt és ÁBEL elhúzta a parkba ezért KÖSZÖNÖM :D aztán ott dorkával meg dórival elvoltunk. aztán 17:12 jakab meg a némónak mondtam hogy kísérjenek ki a buszmegbe és eljöttek velem és utánunk jött az erik is meg a dorka meg a vivi.. aztán odaérünk ott áll a betti! lekéste a buszt. baszki! erre kiderül hogy azért küldött visszahívó sms-eket mert hogy hol vagyunk :D de hát én ezt nem tudom elvileg mondta de akkor biztos nem figyeltem. na mind1. felszálltunk a buszra és hazajöttem. itthon belépek az ajtón fut felém egy szőrős valami és a nyakamba ugrik körbenyalja az arcom erre várok szinte egész héten. *-* alfie ♥és bazdmeg! hétvégén nem mehetek sehova. a kurva élet. anyunak kikéltük az értesítőket hogy bukásra állok 2 tantárgyból. és nem enged el. fasza :/ na mind1 kibírom ezt az egy hétvégét itthon. 


hát hallod csajszi szánalmas vagy! besett szemű kurva!azt hiszed hogy izgat hogy mivan veletek elhiheted nekem hogy leszarom! már nem érdekel. és tudd meg hogy te gázabb vagy mint én.. kis zombi csaj.

2010. november 6., szombat

vége.

holnap hivatalosan vége a szünetemnek! vissza  koleszba! hmm hogy várom e? hát kicsit. jó lesz végre látni azt a sok barmot :) de most olyan jó volt ez az egy hét a 3 majommal ;) és igen kurvára fogtok hiányozni! de nagyon szeretem őket :) és jakab jobb ha tudod nem mindig haragszok meg :D és amikor meg is haragszok akkor is van okom rá. de szeretlek ám kishülye♥ holnap kijönnek elém a jakab meg a némó amikor visszamegyek most nem aranyosak ?:D suliba nem tanultam semmit pedig hoztam haza könnyeimet.. hát ezvan ;) nem várom viszont a tanulást de suliba már visszamennék. és sümeg nem egy falu :D és aranyosak vagytok hogy csak azért utáljátok sümeget mert hogy én ott koleszos vagyok :) ♥ hiányzik az osztályom? hááát... picit de csak az a sok hülye akivel jóba vagyok köztük. szóval most egy hétig megint nem írok vagy meglehet akkor is lusta leszek. majd meglátom :) na pá!!

2010. november 3., szerda

grr?

hm! elgondolkodtató..talán már meguntak minket csak nem mondják?! de ha igen akkor megverem őket :D mert én...én szeretem őket igen! és igen a legjobb barátaim.. akiket nem akarok elveszíteni..végre életembe találtam 3legjobb barátot és és nem akarom őket elveszíteni!! ők szinte mindent tudnak rólam és amikor péntekenként hazajövök és ott várnak már a buszmegállóban az mindennél boldogabbá tesz..meglehet hogy nem nagyon mutatom ki de imádok velük lenni.. filmezni.. vagy akármi csak velük legyek.. valahogy nem tudok még olyan jó barátokat találni mint ők.. ők megváltoztatták az életem.. vagy nem is tudom de mióta őket ismerem boldogabb vagyok.. és igen volt/van pár dolog ami félreérthető.. és igen meglehet hogy azt érzem amit nem kéne! de akkor is ők a barátaim és mindennél jobban szeretem őket és egyetlen egy emberre se fogom őket lecserélni szóval ne is próbálkozzatok!! 


.betti.némó.jakab.